main-content

4. Olyat lábtörlőt válasszunk, amivel nem csak lábat, hanem költségeket is megtakaríthatunk!

Egy jól megválasztott lábtörlő nemcsak a bejárat rendezettségéhez a cég imázsának erősítéséhez járul hozzá, hanem jelentős költség megtakarítást is eredményez.


Könnyű belátni, hogy az adott épületnek megfelelő méretű lábtörlőt, amely begyűjti az utcáról bekerülő kosz 85-90%-át, sokkal könnyebben, egyszerűbben és rövidebb idő alatt lehet kitakarítani, mint az épület egészéből összeszedni ugyanezt a mennyiségű szennyeződést.

Álljon itt százalékos arányban is, hogy hogyan oszlanak meg a költségek egy padlóburkolat esetében:

Beszerzési ár: 10%
Javítási költségek: 4%
Takarítási költségek: 86%

(Svéd tanulmány:"Den onda cirkeln" a szerző: B. Zetterquist)

Ez a beszámoló azt is kimutatta, hogy a cipőkön behordott por és sár a felelős a tisztítási költségek 85-90%-ért; tehát ez elég jó ok arra, hogy elgondolkozzunk néhány hatékony megelőző megoldáson. Leginkább a bejárati szennyfogók költségkímélő szerepén.


A megspórolt takarítási idő, energia, vegyszer havonta több tízezer forintot is kitehet, amely pár hónap alatt "kitermeli" a lábtörlőre fordított beruházást.

Ennek bizonyítására ragadjunk ki mindösszesen csak egy példát. Szinte minden épületben van padlószőnyeggel borított terület. Nézzük, milyen hatással van a padlószőnyeg vizes-vegyszeres nagytakarítására, annak gyakoriságára és költségeire, ha megfelelő lábtörlő zónával védjük.

Egy három hónapos összehasonlító vizsgálatot készítettek egy iskolában, mely eredménye, hogy a tanulók két bejáraton keresztül érhették el azt a területet, ami szőnyeggel volt borítva. Az egyiknél 6 méter hosszú szennyfogó volt leterítve, míg a másiknál a szőnyeg előtt 10 méter hosszan kőpadozaton haladtak át. Ezen a területen egy normál rácsos és egy műanyag lábtörlő volt. Mindkét bejáratnál 60 000 áthaladást regisztráltak. A hagyományos módon "védett" padlószőnyeg olyan mennyiségű koszt szedett össze, hogy háromszor kellett szőnyegtisztító géppel megtisztítani. Erre a vizsgált időszak alatt a lábtörlővel védett területen csak egyszer volt szükség. Más szóval: a nagytakarítás szükséglete 67%-al csökkent!

Nem mindegy, hogy évente 1 vagy akár 3 alkalommal szükséges vizes nagytakarítást végezni. És nem csak anyagi szempontból! Köztudott, hogy minél többször végzünk ilyen "durva" beavatkozást, annál gyorsabban roncsolódnak el a padlószőnyeg szálai, annál gyorsabban kezd újra elkoszolódni, a szőnyeg szerkezete meggyengül, ennek következtében megnyúlik, gyorsabban kopik stb, stb... Nem véletlenül ajánlják a komoly padlószőnyeg gyártók, illetve kötik sokszor garanciájukat is ahhoz, hogy megfelelő védelemmel lássák el a szőnyeget a közvetlen szennyezéstől. Például különböző szennytaszító bevonatokkal, vagy éppen szennyfogó szőnyeg használatával.


A 4. szabály: Jó minőségű, hosszú garanciájú lábtörlőt válasszunk, hogy az megfelelően védhesse a többi burkolatot az idő előtti elkopástól és cserétől!